Tehetségpont
A Nemzeti Tehetségsegítõ Tanács Gyöngyösi Tehetségpontja várja olyan fiatalok jelentkezését, akik valamiben tehetségesnek érzik magukat, és szeretnék tudásukat magasabb szintre emelni. Tekintettel arra, hogy egyik fõ célunk informatikai, számítástechnikai téren felkarolni, támogatni a tehetségeket, ezért olyan szakembereket nyertünk meg munkánkhoz, akik kimagasló szintű tudással rendelkeznek szakterületükön és emellett szívesen foglalkoznak az ifjú tehetségekkel.Jelentkezz, és mi segítünk céljaid elérésében, a benned rejlõ képességek minél teljesebb kibontakoztatásában!
SEO
A hatékony honlap elkészítése összetett folyamat. Nem elég a szép külalak, a jó tartalom. Mindez kevés ahhoz, hogy hatásos legyen, hogy a keresők is megtalálják, és előkelő helyre sorolják. Ennek eléréséhez egy fontos és aprólékos munka elvégzése szükséges, amit a szakemberek röviden csak SEO-nak neveznek. Tulajdonképpen az oldal elemzéséről van szó, de itt nem a külcsín a fontos, hanem az a több mint ötven féle szempont, ami alapján a honlap tényleg tökéletessé válik. A SEOCenter mindenben segít, ingyenesen tökéletesítheti honlapját.
NJSZT Gyöngyös
A digitális írástudás terjesztésében vezető szerepet játszó NJSZT-t a hatékonyabb munka érdekében területi szervezetek is támogatják. Ezek egyike a Gyöngyösi Területi Szervezet, mely számtalan új kezdeményezést indított útjára. Az internetes jelenléttel még csak ismerkedők számára létrehozott egy blogot, melynek segítségével bárki könnyen el tudja készíteni saját oldalát. A profik a Magyar Internet Média és Web Díj versenyében mutathatják meg, hogy ők már magas szinten sajátították el a digitális írástudást.
DE!
A Neumann János Számítógép-tudományi Társaság útjára indított egy országos mozgalmat, melynek a neve Digitális Esélyegyenlőség (DE!). A célja az, hogy rövid időn belül mindenki teljes értékű tagja lehessen az információs társadalomnak, és a számítógép és a világhaló használatának a lehetősége mindenkinek rendelkezésére kell állnia. Ezek mellett ki kell alakítani az emberekben azt a készséget, amely révén mindezeket az eszközöket használni is tudják. A feladat nagyon komplex: ide tartozik a kritikai gondolkodás, az információk különböző forrásból való összegyűjtése, rendezése, más emberek több csatornán való elérhetőségének kezelése, az önkifejezés lehetőségei egy digitális környezetben, a hagyományos tartalmak digitális formában való támogatása, kiegészítése is. Egy hálózatra kapcsolt számítógép önmagában nagyon kevés ahhoz, hogy valaki megtalálja a számára releváns információkat, szolgáltatásokat a világhálón, ehhez sok gyakorlás szükséges, hogy készségszintre emelkedjen az újonnan elsajátított tudás.
Mobilitás
A klasszikus tudás röghöz kötöttségéhez képest a ma már teljesen mobillá vált világháló nyújtotta előnyök természetesek számunkra. A mobillá vált ember elérhetősége biztosnak mondható, bármerre is mozog az ember, az információ követi. Elképzelhetetlen sebességgel. A világ túlsó felén bekövetkező eseményekről azonnal értesülhetünk, véleményt alkothatunk, döntéseket hozhatunk, vagyis teljes egészében ki tudjuk használni az információt. Néhány éve még nekünk kellett felkeresni azokat a helyeket, ahol gyarapíthatjuk tudásunkat, ma házhoz jön minden, amit megrendeltünk.
Dolgozni kell
Az összehangolt munka hozhat csak eredményt néhány év alatt. Egyesíteni kell erőinket, a szétforgácsolt anyagi befektetések nem fogják meghozni a várt eredményeket. Nincs túl sok időnk várakozni, ha nem figyelünk, elhúznak mellettünk a már így is előnyösebb pozíciókat elért országok. Minél nagyobb a lemaradásunk, annál több erőfeszítést fog igényelni az, hogy elérjük azt a pozíciót, ami jó lehetőségeket biztosít számunkra.

Archiválva november, 2008

TTT Tech-Day a Főiskolán

szerda, november 26th, 2008

A Matematikai és Informatikai Intézet TTT Tech-Day eloadásait neves szakemberek tartják. Dr. Kusper Gábor tanszékvezeto megnyitója után Konig Tibor (Microsoft Magyarország) „Cloud computing” címmel tart eloadást. Ezután Kiss Bence (evoSoft Hungary Kft.) „Szoftverfejlesztés kicsiben és nagyban” , majd Mizsei Róbert (Videoton Business Solution Kft.) „Design Patterns” címu eloadását hallhatják az érdeklodok. Ezt követoen Kovács Zoltán beszél a „Teszt vezérelt fejlesztés”-ekrol, majd Nemcsik János (Neumann János Középiskola és K. Eger) „Informatikai tehetséggondozás a megyében” címmel foglalja össze mindazt, amit a témában fontosnak tart. Végül Fülöp Henrik (IOSZIA Kft. Gyöngyös) a Digitális írástudás jelentoségérol beszél. Eloadásában kitér a 2009-es Média Díj – ra, az országos linkkalauz és blog projektre.
A szervezok minden érdeklodot szeretettel várnak.

PowerPoint bemutató letöltése

Számítástechnikai gyakorlóterem segíti a magas szintű képzést

kedd, november 18th, 2008

Az Informatikai Oktatás Szolgáltató és Informatika Alkalmazási Kft. tevékenységén belül kiemelt helyen szerepel az informatika oktatása, a magas szintű informatikai képzés. A digitális írástudás elsajátítása csak könyvek olvasásával nem lehetséges. Ezért a Kft. kialakított egy olyan géptermet, amely minden igényt kielégítően alkalmas az ilyen stúdiumok gyakorlati részének megtanulásához. (tovább…)

A Magyar Tudomány Napja 2008

péntek, november 14th, 2008

A Gábor Dénes Főiskola rendezte meg 2008-ban a Magyar Tudomány Napját. A résztvevők neves tudósok előadásait hallhatták. Szó volt az informatika, az integrált kommunikáció jelentőségéről, az irányított energiájú fegyverek alkalmazásáról, a fraktálok csodálatos világáról. Az előadások színvonala méltó volt e jelentős nap gondolatiságához, ugyanakkor közérthető, és mindenki számára élvezetes. (tovább…)

2. DE! konferencia

péntek, november 14th, 2008

A Neumann János Számítógép-tudományi Társaság a 2. Digitális Esélyegyenlőség konferencia megszervezésével hívta fel a figyelmet az információs társadalmat jellemző kihívásokra.   A fejlődés alapfeltétele a digitális írástudás , az informatika széleskörű terjedése, terjesztése. Az NJSZT a Digitális Esélyegyenlőség program keretében saját kezdeményezéseinek továbbvitele mellett szövetséget ajánl minden ez irányba mutató kezdeményezésnek. (tovább…)

A 2. Digitális Konferencián elhangzott előadások

hétfő, november 10th, 2008

Alföldi István, az NJSZT ügyvezető igazgatója, a bevezető előadásában vázolta azokat a programokat, melyek az EU-val összhangban folynak. Elemezte a kormányzati támogatásokat, és megállapította, hogy az erők és pénzek szétforgácsolódása miatt nem érjük el azt a szintet, amit szeretnénk.

(tovább…)

Tudósítás a 2. Digitális Esélyegyenlőség konferenciáról

hétfő, november 10th, 2008

2008. október 6-án határozatot hozott a parlament a digitális esélyegyelőség, az e-Befogadás programjáról, s ezzel mintegy elismerte ennek fontosságát. Továbbra is támogatást nyújt olyan szervezeteknek, akik széles körben terjesztik a digitális írástudást, próbálják mind magasabb szintre emelni a népesség ilyen irányú tudását. (tovább…)

Fejlesztések

péntek, november 7th, 2008

A gyöngyösi informatikai képzés újabb fejlesztések révén még több érdeklődőnek nyújt majd lehetőséget a tanulásra. Egy olyan 50 számítógépet tartalmazó számítástechnikai terem nyílik a közeljövőben, amely lehetőséget biztosít csoportos tanulásra éppúgy, mint egyéni gyakorlásra, internetezésre. A régióban egyedülálló kezdeményezést a Gyöngyösi Oktatásért és Kultúráért Alapítvány indította útjára, mintegy válaszolva az infokommunikációs társadalom kihívásaira. (tovább…)

2. Digitális Esélyegyenlőség Konferencia (DE!)

péntek, november 7th, 2008

2008. november 07.-én rendezik meg a Danubius Hotel Gellért Tea szalonjában a konferenciát, melynek fővédnöke Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke.
A konferencia programja áttekintést ad az aktuális információs társadalomról, az abban zajló technológiai, szociális, lélektani és életviteli folyamatokról és további teendőkről, prioritásokról. Mindezen túl a 2. DE! Konferencia hivatott az EU i2010 célkitűzéseihez kapcsolódó konkrét hazai programok, áttörési lehetőségek bemutatására is. (tovább…)

Az informatika nyelve

péntek, november 7th, 2008

Napjainkban már az alapműveltséghez tartozik az informatikai tudás. Nélküle minden tekintetben szegényebbek lennénk. A tudásig vezető út több elkülöníthető részre osztható. Az első fázisban meg kell szerettetni a számítógépet, fő feladat a motiváció kialakítása. Ez a gyakorlatban általában különböző játékos programok megismerésével kezdődik. A kapcsolat kialakítása a géppel, a pozitív megerősítés fontos szerepet játszik abban, hogy szívesen tanuljon újabb és újabb ismereteket, hogy szinte észrevétlenül sajátítsa el az informatikai tudást. Nyilvánvaló a pedagógusok, tanárok szerepe. Ők azok, akik az első találkozásnál jelen vannak, nagy a felelősségük, hogy miként indítják útra a fiatalokat. (tovább…)

Digitális oktatás

péntek, november 7th, 2008

A digitális írástudás fontossága nyilvánvalóvá válik, ha felidézzük a Római Klub elemzését, mely szerint sok esetben a foglalkoztatottság különböző területei magas képzettséget fognak igényelni. Ez indukálja a folyamatos tanulást, ez pedig maga után vonja az iskolai rendszer és az egész oktatás reformját.  Vámos Tibor (a Magyar Tudományos Akadémia tagja, 2005-ben az év ismeretterjesztő tudósa) szerint: „Egyfelől látnunk kell, hogy a következő nemzedéknek a ma már többször említett ember-gép-szimbiózisban kell élnie, és ezért a gépekkel való kommunikáció olyan szerepet kap, mint amilyet a korábbi évszázadokban az írástudás: jellemzője és feltétele a lakosság későbbi gazdasági előrehaladásának is.” (tovább…)

Az Én Blogom
Az Én Blogom egy új lehetőség arra, hogy jelen légy a világhálón, elmond véleményedet, gondolataidat. Természetesen teljesen ingyenes, számtalan WP-sablon közül választhatod ki a neked tetszőt. Egy tudatosan felépített blog nagy segítséget jelenthet a „fő” honlap népszerűsítésében is, a keresőkben elfoglalt pozíció erősítésében. A blogot létrehozó igénybe veheti a SeoCenter ingyenes szolgáltatásait, teljes körű ellenőrzést végezhet. A bloggerek kihasználhatják az RSS feedek nyújtotta előnyöket, mely tipikusan egy Web.2.0 szolgáltatás. A felhasználók szétküldhetik híreiket fájlmegosztókba, forgalomelemzést végezhetnek, megtudhatják, hányan voltak kíváncsiak az általa leírtakra. . Indulj el a digitális írástudás minél professzionálisabb elsajátítása felé egy könnyen, gyorsan és ingyenesen létrehozott, speciális SEO eszközökkel ellenőrzött oldal létrehozásával!
Média Díj
A Discobolos nemzetközi IT verseny nevezettjei között találjuk a Média Díjat is. A népes nemzetközi résztvevők között - az első hírek legalábbis arról szóltak - hogy jól megállta a helyét és valószínűleg az élmezőnyben fog végezni. A zsűri neves szakemberekből áll, akik sok szempontot figyelembe véve mérlegelnek döntésük során. A Web kategóriában is sok nevező volt, ezért külön öröm, hogy a Média Díj ilyen jól teljesített. December 22-én lesz az ünnepélyes díjátadó Belgrádban. A díjakból, plakettekből reményeink szerint a Média Díj is részesül.
Emelt szintű Office
A nem kellő hatékonysággal végzett informatikai munka hatalmas veszteségeket okoz népgazdasági szinten is. A cégek, vállalatok érdekeltek abban, hogy munkatársaik kellően képzettek legyenek a napi szinten végzett munkákkal kapcsolatban. Segítséget jelent a magukat képezni vágyóknak és munkavállalóknak egyaránt az "Emelt szintű Office használata az irodában" akkreditált program, mely jól megszerkesztett moduljai segítségével lehetővé teszi, hogy csak a valóban szükséges ismereteket tanulják, hiszen maximálisan figyelembe veszi az előzetesen megszerzett tudást.
Önmegvalósítás
Az internet olyan közeg, mely lehetőséget ad az egyénnek arra, hogy viszonylag kis technikai befektetést igénylő technikai eszközök birtokában, egyszerű műveletek segítségével kiléphet a tartalomszolgáltatás piacára. Az új médium növekedése történelmileg példátlan. Magával hozza az információért, a figyelemért folytatott harcot, amely folyamatos önkorrekciót igényel a teljes önmegvalósításhoz vezető úton.
A kiszolgáltatottak
A digitálisan írástudatlanok egyre nagyobb, és egyre nehezebben behozható hátrányba kerülnek azokkal szemben, akik uralják a cyber világot. Kiszolgáltatottak, elérhetetlenek, közvetítésre szorulók. Másodrendűek, de integrálhatók. De abba már nem sok beleszólásuk van, hogy milyen területet szánnak nekik a netokraták. Az információ pénz és hatalom. Nekik ebből kevés jut. El lehet tehát gondolkodni azon, hogy melyik osztályhoz akarunk tartozni.
A média és mi
Ki irányítja a médiát, tehetjük fel a kérdést. Első pillanatra talán nem igazán érthető . Pedig nem is egyszerű a válasz. Elég, ha megvizsgáljuk azt a tényt, hogy több mint 130 millió blogot hoztak már létre, és nyomon követhetetlen a fájlmegosztókra feltöltött tartalmak mennyisége. Sok emberrel beszélgetve fogalmazódott meg a vélemény, hogy az emberek egy része nem arra kíváncsi, amit a médiák bele akarnak nyomni, hanem az interneten szabadon válogat a hírek között. Bárhol történik valami fontos, vagy csak érdekes esemény, biztosak lehetünk benne, hogy néhány órán belül megtalálhatók lesznek a népszerű közösségi oldalakon.
e-Inclusion
IKT szemlélettel legyőzni, ellensúlyozni a társadalmi, gazdasági egyenlőtlenségeket, kirekesztést, külön is figyelembe véve a fogyatékkal élőket.Az e-Inclusion az EU információs társadalom politikájának egyik tartóoszlopa. /Viviane Reding, EU Biztos/
Felnőttképzés | Informatikai képzés | Angol nyelvtanfolyam Gyöngyös | Szakirányú angol, német nyelvvizsga Gyöngyösön | Angol Nyelvvizsga Gyöngyösön | ECDL tanfolyam Gyöngyös | Szakmai tanfolyamok Gyöngyös | Nyelvi tanfolyamok Gyöngyös | Vállalati tanfolyamok Gyöngyös | Főiskolai oktatás Gyöngyös | Hegesztő képzés | Média
Szakmát adó tanfolyamok, szakképzések, felnőttképzés, OKJ-s képzések, tanfolyamok észak-magyarországon, a legolcsóbban.