Tehetségpont
A Nemzeti Tehetségsegítõ Tanács Gyöngyösi Tehetségpontja várja olyan fiatalok jelentkezését, akik valamiben tehetségesnek érzik magukat, és szeretnék tudásukat magasabb szintre emelni. Tekintettel arra, hogy egyik fõ célunk informatikai, számítástechnikai téren felkarolni, támogatni a tehetségeket, ezért olyan szakembereket nyertünk meg munkánkhoz, akik kimagasló szintű tudással rendelkeznek szakterületükön és emellett szívesen foglalkoznak az ifjú tehetségekkel.Jelentkezz, és mi segítünk céljaid elérésében, a benned rejlõ képességek minél teljesebb kibontakoztatásában!
SEO
A hatékony honlap elkészítése összetett folyamat. Nem elég a szép külalak, a jó tartalom. Mindez kevés ahhoz, hogy hatásos legyen, hogy a keresők is megtalálják, és előkelő helyre sorolják. Ennek eléréséhez egy fontos és aprólékos munka elvégzése szükséges, amit a szakemberek röviden csak SEO-nak neveznek. Tulajdonképpen az oldal elemzéséről van szó, de itt nem a külcsín a fontos, hanem az a több mint ötven féle szempont, ami alapján a honlap tényleg tökéletessé válik. A SEOCenter mindenben segít, ingyenesen tökéletesítheti honlapját.
NJSZT Gyöngyös
A digitális írástudás terjesztésében vezető szerepet játszó NJSZT-t a hatékonyabb munka érdekében területi szervezetek is támogatják. Ezek egyike a Gyöngyösi Területi Szervezet, mely számtalan új kezdeményezést indított útjára. Az internetes jelenléttel még csak ismerkedők számára létrehozott egy blogot, melynek segítségével bárki könnyen el tudja készíteni saját oldalát. A profik a Magyar Internet Média és Web Díj versenyében mutathatják meg, hogy ők már magas szinten sajátították el a digitális írástudást.
DE!
A Neumann János Számítógép-tudományi Társaság útjára indított egy országos mozgalmat, melynek a neve Digitális Esélyegyenlőség (DE!). A célja az, hogy rövid időn belül mindenki teljes értékű tagja lehessen az információs társadalomnak, és a számítógép és a világhaló használatának a lehetősége mindenkinek rendelkezésére kell állnia. Ezek mellett ki kell alakítani az emberekben azt a készséget, amely révén mindezeket az eszközöket használni is tudják. A feladat nagyon komplex: ide tartozik a kritikai gondolkodás, az információk különböző forrásból való összegyűjtése, rendezése, más emberek több csatornán való elérhetőségének kezelése, az önkifejezés lehetőségei egy digitális környezetben, a hagyományos tartalmak digitális formában való támogatása, kiegészítése is. Egy hálózatra kapcsolt számítógép önmagában nagyon kevés ahhoz, hogy valaki megtalálja a számára releváns információkat, szolgáltatásokat a világhálón, ehhez sok gyakorlás szükséges, hogy készségszintre emelkedjen az újonnan elsajátított tudás.
Mobilitás
A klasszikus tudás röghöz kötöttségéhez képest a ma már teljesen mobillá vált világháló nyújtotta előnyök természetesek számunkra. A mobillá vált ember elérhetősége biztosnak mondható, bármerre is mozog az ember, az információ követi. Elképzelhetetlen sebességgel. A világ túlsó felén bekövetkező eseményekről azonnal értesülhetünk, véleményt alkothatunk, döntéseket hozhatunk, vagyis teljes egészében ki tudjuk használni az információt. Néhány éve még nekünk kellett felkeresni azokat a helyeket, ahol gyarapíthatjuk tudásunkat, ma házhoz jön minden, amit megrendeltünk.
Dolgozni kell
Az összehangolt munka hozhat csak eredményt néhány év alatt. Egyesíteni kell erőinket, a szétforgácsolt anyagi befektetések nem fogják meghozni a várt eredményeket. Nincs túl sok időnk várakozni, ha nem figyelünk, elhúznak mellettünk a már így is előnyösebb pozíciókat elért országok. Minél nagyobb a lemaradásunk, annál több erőfeszítést fog igényelni az, hogy elérjük azt a pozíciót, ami jó lehetőségeket biztosít számunkra.

Archiválva november, 2008

A digitális írástudás a számok tükrében

péntek, november 7th, 2008

Sokan, akik nincsenek igazán tisztában a digitális írástudás fontosságával, csak legyintenek arra a kérdésre, hogy fontos-e ez a fajta tudás. Úgy gondolják, hogy ha valaki kiismeri magát a Word, vagy az Excel menürendszerében, már eléggé képzett ahhoz, hogy kevéske tudását kamatoztathassa a mindennapi munka során. Természetesen ez nincs így. A kevés tudás még rosszabb, mintha semmit sem tudnánk. Ugyanis, ha semmit sem tudunk, a helyzet egyszerű, le sem ülünk a gép elé. Ha viszont egy kicsit értünk hozzá, már bátran elhisszük, hogy minden rendben. Csak nem mindegy, hogy milyen gyorsan, és milyen biztonsággal hajtjuk végre a feladatainkat. Felmérések szerint eléggé elkeserítő a helyzet, évente több száz milliárdos veszteséget okoz a gazdaságnak az, hogy akik a számítógépek előtt ülve végzik munkájukat, nem megfelelő szinten képzettek. (tovább…)

Az Én Blogom
Az Én Blogom egy új lehetőség arra, hogy jelen légy a világhálón, elmond véleményedet, gondolataidat. Természetesen teljesen ingyenes, számtalan WP-sablon közül választhatod ki a neked tetszőt. Egy tudatosan felépített blog nagy segítséget jelenthet a „fő” honlap népszerűsítésében is, a keresőkben elfoglalt pozíció erősítésében. A blogot létrehozó igénybe veheti a SeoCenter ingyenes szolgáltatásait, teljes körű ellenőrzést végezhet. A bloggerek kihasználhatják az RSS feedek nyújtotta előnyöket, mely tipikusan egy Web.2.0 szolgáltatás. A felhasználók szétküldhetik híreiket fájlmegosztókba, forgalomelemzést végezhetnek, megtudhatják, hányan voltak kíváncsiak az általa leírtakra. . Indulj el a digitális írástudás minél professzionálisabb elsajátítása felé egy könnyen, gyorsan és ingyenesen létrehozott, speciális SEO eszközökkel ellenőrzött oldal létrehozásával!
Média Díj
A Discobolos nemzetközi IT verseny nevezettjei között találjuk a Média Díjat is. A népes nemzetközi résztvevők között - az első hírek legalábbis arról szóltak - hogy jól megállta a helyét és valószínűleg az élmezőnyben fog végezni. A zsűri neves szakemberekből áll, akik sok szempontot figyelembe véve mérlegelnek döntésük során. A Web kategóriában is sok nevező volt, ezért külön öröm, hogy a Média Díj ilyen jól teljesített. December 22-én lesz az ünnepélyes díjátadó Belgrádban. A díjakból, plakettekből reményeink szerint a Média Díj is részesül.
Emelt szintű Office
A nem kellő hatékonysággal végzett informatikai munka hatalmas veszteségeket okoz népgazdasági szinten is. A cégek, vállalatok érdekeltek abban, hogy munkatársaik kellően képzettek legyenek a napi szinten végzett munkákkal kapcsolatban. Segítséget jelent a magukat képezni vágyóknak és munkavállalóknak egyaránt az "Emelt szintű Office használata az irodában" akkreditált program, mely jól megszerkesztett moduljai segítségével lehetővé teszi, hogy csak a valóban szükséges ismereteket tanulják, hiszen maximálisan figyelembe veszi az előzetesen megszerzett tudást.
Önmegvalósítás
Az internet olyan közeg, mely lehetőséget ad az egyénnek arra, hogy viszonylag kis technikai befektetést igénylő technikai eszközök birtokában, egyszerű műveletek segítségével kiléphet a tartalomszolgáltatás piacára. Az új médium növekedése történelmileg példátlan. Magával hozza az információért, a figyelemért folytatott harcot, amely folyamatos önkorrekciót igényel a teljes önmegvalósításhoz vezető úton.
A kiszolgáltatottak
A digitálisan írástudatlanok egyre nagyobb, és egyre nehezebben behozható hátrányba kerülnek azokkal szemben, akik uralják a cyber világot. Kiszolgáltatottak, elérhetetlenek, közvetítésre szorulók. Másodrendűek, de integrálhatók. De abba már nem sok beleszólásuk van, hogy milyen területet szánnak nekik a netokraták. Az információ pénz és hatalom. Nekik ebből kevés jut. El lehet tehát gondolkodni azon, hogy melyik osztályhoz akarunk tartozni.
A média és mi
Ki irányítja a médiát, tehetjük fel a kérdést. Első pillanatra talán nem igazán érthető . Pedig nem is egyszerű a válasz. Elég, ha megvizsgáljuk azt a tényt, hogy több mint 130 millió blogot hoztak már létre, és nyomon követhetetlen a fájlmegosztókra feltöltött tartalmak mennyisége. Sok emberrel beszélgetve fogalmazódott meg a vélemény, hogy az emberek egy része nem arra kíváncsi, amit a médiák bele akarnak nyomni, hanem az interneten szabadon válogat a hírek között. Bárhol történik valami fontos, vagy csak érdekes esemény, biztosak lehetünk benne, hogy néhány órán belül megtalálhatók lesznek a népszerű közösségi oldalakon.
e-Inclusion
IKT szemlélettel legyőzni, ellensúlyozni a társadalmi, gazdasági egyenlőtlenségeket, kirekesztést, külön is figyelembe véve a fogyatékkal élőket.Az e-Inclusion az EU információs társadalom politikájának egyik tartóoszlopa. /Viviane Reding, EU Biztos/
Felnőttképzés | Informatikai képzés | Angol nyelvtanfolyam Gyöngyös | Szakirányú angol, német nyelvvizsga Gyöngyösön | Angol Nyelvvizsga Gyöngyösön | ECDL tanfolyam Gyöngyös | Szakmai tanfolyamok Gyöngyös | Nyelvi tanfolyamok Gyöngyös | Vállalati tanfolyamok Gyöngyös | Főiskolai oktatás Gyöngyös | Hegesztő képzés | Média
Szakmát adó tanfolyamok, szakképzések, felnőttképzés, OKJ-s képzések, tanfolyamok észak-magyarországon, a legolcsóbban.