Az NJSZT éves közgyűlése
péntek, május 22nd, 2009A Neumann János Számítógép-tudományi Társaság alapszabályának előírásai szerint ez évben május 14-én került sor az éves közgyűlés megtartására. A rendezvényen részt vett a Gyöngyösi Szervezet elnöke, Fülöp Henrik is. Az első napirendi pontok között szerepelt a 2008-as év közhasznú beszámolója, és a 2009-es évi pénzügyi terv elfogadása. Ezek után került sor az új tisztségviselők megválasztására. A Jelölő Bizottság elnöke Havass Miklós, a Szavazatszámláló Bizottsá vezetője Dr. Zsakó László volt. A jelenlévők egyhangúlag választották elnöknek ismét Dr. Péceli Gábort, az alelnökök közé újonnan Dr. Varró Dániel és Nagy Miklós került. A szakmai program keretében Balogh Péter a Nav N G Kft. technológiai igazgatója tartott előadást a Jelen és jövő a navigációban a Nav N G szemszögéből címmel.
A Magyar Internet Média és Web Díj 2009-es versenye már most nagy érdeklődést váltott ki a magyarországi