Tehetségpont
A Nemzeti Tehetségsegítõ Tanács Gyöngyösi Tehetségpontja várja olyan fiatalok jelentkezését, akik valamiben tehetségesnek érzik magukat, és szeretnék tudásukat magasabb szintre emelni. Tekintettel arra, hogy egyik fõ célunk informatikai, számítástechnikai téren felkarolni, támogatni a tehetségeket, ezért olyan szakembereket nyertünk meg munkánkhoz, akik kimagasló szintű tudással rendelkeznek szakterületükön és emellett szívesen foglalkoznak az ifjú tehetségekkel.Jelentkezz, és mi segítünk céljaid elérésében, a benned rejlõ képességek minél teljesebb kibontakoztatásában!
SEO
A hatékony honlap elkészítése összetett folyamat. Nem elég a szép külalak, a jó tartalom. Mindez kevés ahhoz, hogy hatásos legyen, hogy a keresők is megtalálják, és előkelő helyre sorolják. Ennek eléréséhez egy fontos és aprólékos munka elvégzése szükséges, amit a szakemberek röviden csak SEO-nak neveznek. Tulajdonképpen az oldal elemzéséről van szó, de itt nem a külcsín a fontos, hanem az a több mint ötven féle szempont, ami alapján a honlap tényleg tökéletessé válik. A SEOCenter mindenben segít, ingyenesen tökéletesítheti honlapját.
NJSZT Gyöngyös
A digitális írástudás terjesztésében vezető szerepet játszó NJSZT-t a hatékonyabb munka érdekében területi szervezetek is támogatják. Ezek egyike a Gyöngyösi Területi Szervezet, mely számtalan új kezdeményezést indított útjára. Az internetes jelenléttel még csak ismerkedők számára létrehozott egy blogot, melynek segítségével bárki könnyen el tudja készíteni saját oldalát. A profik a Magyar Internet Média és Web Díj versenyében mutathatják meg, hogy ők már magas szinten sajátították el a digitális írástudást.
DE!
A Neumann János Számítógép-tudományi Társaság útjára indított egy országos mozgalmat, melynek a neve Digitális Esélyegyenlőség (DE!). A célja az, hogy rövid időn belül mindenki teljes értékű tagja lehessen az információs társadalomnak, és a számítógép és a világhaló használatának a lehetősége mindenkinek rendelkezésére kell állnia. Ezek mellett ki kell alakítani az emberekben azt a készséget, amely révén mindezeket az eszközöket használni is tudják. A feladat nagyon komplex: ide tartozik a kritikai gondolkodás, az információk különböző forrásból való összegyűjtése, rendezése, más emberek több csatornán való elérhetőségének kezelése, az önkifejezés lehetőségei egy digitális környezetben, a hagyományos tartalmak digitális formában való támogatása, kiegészítése is. Egy hálózatra kapcsolt számítógép önmagában nagyon kevés ahhoz, hogy valaki megtalálja a számára releváns információkat, szolgáltatásokat a világhálón, ehhez sok gyakorlás szükséges, hogy készségszintre emelkedjen az újonnan elsajátított tudás.
Mobilitás
A klasszikus tudás röghöz kötöttségéhez képest a ma már teljesen mobillá vált világháló nyújtotta előnyök természetesek számunkra. A mobillá vált ember elérhetősége biztosnak mondható, bármerre is mozog az ember, az információ követi. Elképzelhetetlen sebességgel. A világ túlsó felén bekövetkező eseményekről azonnal értesülhetünk, véleményt alkothatunk, döntéseket hozhatunk, vagyis teljes egészében ki tudjuk használni az információt. Néhány éve még nekünk kellett felkeresni azokat a helyeket, ahol gyarapíthatjuk tudásunkat, ma házhoz jön minden, amit megrendeltünk.
Dolgozni kell
Az összehangolt munka hozhat csak eredményt néhány év alatt. Egyesíteni kell erőinket, a szétforgácsolt anyagi befektetések nem fogják meghozni a várt eredményeket. Nincs túl sok időnk várakozni, ha nem figyelünk, elhúznak mellettünk a már így is előnyösebb pozíciókat elért országok. Minél nagyobb a lemaradásunk, annál több erőfeszítést fog igényelni az, hogy elérjük azt a pozíciót, ami jó lehetőségeket biztosít számunkra.

‘Magyar Internet Média és Web Díj’ kategória archívum

Média

hétfő, október 12th, 2009

Magyar Internet Média és Web Díj

A digitális világ meghódításának talán legegyszerűbb, mindenki által közkedvelt módja az internet használata. Aki a passzív felhasználótól több szeretne lenni, aki megosztaná ismereteit, véleményét másokkal, vagy aki üzleti lehetőséget lát ebben a világot behálózó rendszerben, annak többféle ismeretet is el kell sajátítania. A hagyományteremtő szándékkal 2008-ban indított Magyar Internet Média és Web Díj verseny céljai között szerepelt a tudatos nevelés, az internet igazi értékeinek átvitele az új generáció számára, a helyes célok felismertetése, és nem utolsó sorban útmutatás a tudatos továbblépés irányába, a tehetségek felkutatása, mentorálása a jövőbeni fejlődés érdekében. Lehetőséget teremtett fiatalnak, idősnek egyaránt arra, hogy bemutathassa ezen a téren szerzett tudását. A nagy népszerűséget elért kezdeményezés jól példázza, hogy egyre többen vannak olyanok, akik arra használják a világhálót, amire valamikor szánták. Már nemcsak hatalmas információtár, hanem a szélessávú technológia egyre szélesebb körű elterjedése jóvoltából az információ gyors továbbítására is alkalmas, ezért alapvetően fogja átalakítani a médiát.

 „IOSZIA” Informatikai Oktatás Szolgáltató és Informatika Alkalmazási Gyöngyösi Felnőttképzési Intézmény . Intézmény akkreditációs lajstromszám: AL-2053
Felnőttképzési intézmény nyilvántartási szám: 10-0069-06

Intézményvezető: Fülöp Henrik
A legolcsóbb OKJ- s tanfolyamok Észak-Magyarországi régióban!

Spanyolnátha.hu

csütörtök, szeptember 3rd, 2009

Spanyolnátha

Pályamunka megnevezése: Spanyolnátha művészeti folyóirat

SZAVAZÁS

Halász Klinika

csütörtök, szeptember 3rd, 2009

Halász Klinika Pályamunka megnevezése: Halászklinika reklámfilm

Pályamunka bővebb leírása: Az animációs reklámfilmet Szabó Gergely és Vicze László készítette.
SZAVAZÁS

Juhász-józsef.hu

csütörtök, szeptember 3rd, 2009

juhasz-jozsef.hu

Pályamunka megnevezése: Juhász-index
Pályamunka bővebb leírása: Kisköre népszerűsítése helyi hírek szerkesztése és más médiától átvett országos hírek szerkesztése.
Minél több információ átadása az olvasok felé.

SZAVAZÁS

Kentaur.hu

csütörtök, szeptember 3rd, 2009

kentaur.hu

Pályamunka megnevezése: Kentaur portfólió oldal
Pályamunka bővebb leírása: A világhírű díszlettervező, a neves festő és zenész művészetét bemutató hivatalos személyes portfólió oldal. Kompakt full flash site; már most több ezer kép, dokumentum és hangállomány   adatbázis alapú katalogizált megjelenítése. A honlaphoz egy XML felületű katalóguskezelő CMS rendszer is készült, amin keresztül a tartalma menedzselhető.

SZAVAZÁS

PálViktória.hu

csütörtök, szeptember 3rd, 2009

palviktoria.hu

Pályamunka megnevezése: Pál Viktória festőművész honlapja
Pályamunka bővebb leírása: Az általam készített weboldal a festőművész munkáit egy olyan reprezentatív formában mutatja be, mely mind a festmények, rajzok hangulatát, mind pedig a művésznő egyéniségét egyaránt tükrözi. Vizuális megjelenésénél ezért is alkalmaztam különböző képeinek részleteit, illetve az elegáns külsőt, és a visszafogott animációt. A zene kiválasztását közeli ismerősének, Bogányi Gergelynek a repertoárjából választottuk, a zongoraművész szerint Viktória egyéniségének leginkább megfelelő művekből.

SZAVAZÁS

Testbike.hu

csütörtök, szeptember 3rd, 2009

Testbike.hu

Pályamunka megnevezése: Kerékpáros közösségi oldal
Pályamunka bővebb leírása: A 2002 óta elérhetõ egyedülálló magyar kerékpáralkatrész véleményezõ oldalon hasznos információk találhatók kerékpárokról és alkatrészeikrõl. Bringások véleménye segíti a megfelelõ bicikli és kiegészítõinek vásárlás elõtti információgyûjtését.

SZAVAZÁS

Artpart.hu

csütörtök, szeptember 3rd, 2009

Artpart.hu

Pályamunka megnevezése: Dunaújvárosi Képző- és Iparművészek
Pályamunka bővebb leírása: Az ÚJPART Egyesület célul tűzte ki, hogy Dunaújvárosban alkotó képző -és iparművészeket egy közös online felületen fogja össze.

SZAVAZÁS

JAKD.hu

csütörtök, szeptember 3rd, 2009

jakd.jpg

Pályamunka megnevezése: József Attila Könyvtár Dunaújváros
Pályamunka bővebb leírása: A dunaújvárosi József Attila könyvtár honlapja azzal a céllal született meg, hogy a könyvtár szolgáltatásai egységes, jól átlátható, könnyen kezelhető felületen legyenek elérhetőek az érdeklődőknek.

SZAVAZÁS

TEJA.hu

csütörtök, szeptember 3rd, 2009

teja.hu

Pályamunka megnevezése: TEJA alapítványi honlap

Pályamunka bővebb leírása: Közhasznú, természetvédelmi célú alapítványunk folyamatos bővítés és szépítés alatt álló működő honlapjával nevez a pályázaton.

SZAVAZÁS
Az Én Blogom
Az Én Blogom egy új lehetőség arra, hogy jelen légy a világhálón, elmond véleményedet, gondolataidat. Természetesen teljesen ingyenes, számtalan WP-sablon közül választhatod ki a neked tetszőt. Egy tudatosan felépített blog nagy segítséget jelenthet a „fő” honlap népszerűsítésében is, a keresőkben elfoglalt pozíció erősítésében. A blogot létrehozó igénybe veheti a SeoCenter ingyenes szolgáltatásait, teljes körű ellenőrzést végezhet. A bloggerek kihasználhatják az RSS feedek nyújtotta előnyöket, mely tipikusan egy Web.2.0 szolgáltatás. A felhasználók szétküldhetik híreiket fájlmegosztókba, forgalomelemzést végezhetnek, megtudhatják, hányan voltak kíváncsiak az általa leírtakra. . Indulj el a digitális írástudás minél professzionálisabb elsajátítása felé egy könnyen, gyorsan és ingyenesen létrehozott, speciális SEO eszközökkel ellenőrzött oldal létrehozásával!
Média Díj
A Discobolos nemzetközi IT verseny nevezettjei között találjuk a Média Díjat is. A népes nemzetközi résztvevők között - az első hírek legalábbis arról szóltak - hogy jól megállta a helyét és valószínűleg az élmezőnyben fog végezni. A zsűri neves szakemberekből áll, akik sok szempontot figyelembe véve mérlegelnek döntésük során. A Web kategóriában is sok nevező volt, ezért külön öröm, hogy a Média Díj ilyen jól teljesített. December 22-én lesz az ünnepélyes díjátadó Belgrádban. A díjakból, plakettekből reményeink szerint a Média Díj is részesül.
Emelt szintű Office
A nem kellő hatékonysággal végzett informatikai munka hatalmas veszteségeket okoz népgazdasági szinten is. A cégek, vállalatok érdekeltek abban, hogy munkatársaik kellően képzettek legyenek a napi szinten végzett munkákkal kapcsolatban. Segítséget jelent a magukat képezni vágyóknak és munkavállalóknak egyaránt az "Emelt szintű Office használata az irodában" akkreditált program, mely jól megszerkesztett moduljai segítségével lehetővé teszi, hogy csak a valóban szükséges ismereteket tanulják, hiszen maximálisan figyelembe veszi az előzetesen megszerzett tudást.
Önmegvalósítás
Az internet olyan közeg, mely lehetőséget ad az egyénnek arra, hogy viszonylag kis technikai befektetést igénylő technikai eszközök birtokában, egyszerű műveletek segítségével kiléphet a tartalomszolgáltatás piacára. Az új médium növekedése történelmileg példátlan. Magával hozza az információért, a figyelemért folytatott harcot, amely folyamatos önkorrekciót igényel a teljes önmegvalósításhoz vezető úton.
A kiszolgáltatottak
A digitálisan írástudatlanok egyre nagyobb, és egyre nehezebben behozható hátrányba kerülnek azokkal szemben, akik uralják a cyber világot. Kiszolgáltatottak, elérhetetlenek, közvetítésre szorulók. Másodrendűek, de integrálhatók. De abba már nem sok beleszólásuk van, hogy milyen területet szánnak nekik a netokraták. Az információ pénz és hatalom. Nekik ebből kevés jut. El lehet tehát gondolkodni azon, hogy melyik osztályhoz akarunk tartozni.
A média és mi
Ki irányítja a médiát, tehetjük fel a kérdést. Első pillanatra talán nem igazán érthető . Pedig nem is egyszerű a válasz. Elég, ha megvizsgáljuk azt a tényt, hogy több mint 130 millió blogot hoztak már létre, és nyomon követhetetlen a fájlmegosztókra feltöltött tartalmak mennyisége. Sok emberrel beszélgetve fogalmazódott meg a vélemény, hogy az emberek egy része nem arra kíváncsi, amit a médiák bele akarnak nyomni, hanem az interneten szabadon válogat a hírek között. Bárhol történik valami fontos, vagy csak érdekes esemény, biztosak lehetünk benne, hogy néhány órán belül megtalálhatók lesznek a népszerű közösségi oldalakon.
e-Inclusion
IKT szemlélettel legyőzni, ellensúlyozni a társadalmi, gazdasági egyenlőtlenségeket, kirekesztést, külön is figyelembe véve a fogyatékkal élőket.Az e-Inclusion az EU információs társadalom politikájának egyik tartóoszlopa. /Viviane Reding, EU Biztos/
Felnőttképzés | Informatikai képzés | Angol nyelvtanfolyam Gyöngyös | Szakirányú angol, német nyelvvizsga Gyöngyösön | Angol Nyelvvizsga Gyöngyösön | ECDL tanfolyam Gyöngyös | Szakmai tanfolyamok Gyöngyös | Nyelvi tanfolyamok Gyöngyös | Vállalati tanfolyamok Gyöngyös | Főiskolai oktatás Gyöngyös | Gyöngyösi TISZK | Hegesztő képzés | Média
Szakmát adó tanfolyamok, szakképzések, felnőttképzés, OKJ-s képzések, tanfolyamok észak-magyarországon, a legolcsóbban.